Nemrég a Fitch befektetési kategóriába sorolta a török államadósságot. Mi ennek a jelentősége a gazdaságra, és befektetőként vizsgálva a részvénypiacra? Véleményünk szerint a hatások jelentősek, de elsősorban közép és hosszú távon fognak megjelenni.
A világ tőkepiacainak jelentős szereplői a hitelminősítők, közülük is kiemelkedik a három legnagyobb: Moody’s, S&P és Fitch. Az ő szerepük, hogy szigorúan szakmai szempontok alapján véleményt mondjanak egy adós (legyen az vállalat vagy állam) adósságáról (itt egy kis leírás róluk, ha valaki ki akar igazodni a betű- és számkombinációk dzsungelében). A strukturált termékekkel kapcsolatos téves modellek, majd az euroövezet adósságválságára való lassú reagálás alaposan megtépázták a szervezetek hírnevét. Persze a politikai elit is mindent megtesz, hogy a mostanában jellemzően negatív értékeléseiket minél jobban elhiteltelenítsék és ezzel mentsék a saját bőrüket. Ezzel együtt továbbra is nagy súllyal esnek latba a hitelminősítések – és még inkább az azzal kapcsolatos várakozások – különösen a globális játékosok számára, akik az országok közötti befektetések allokációjáról döntenek. A fejlődő piacokon a legélesebb határvonal a befektetési kategória / nem befektetési kategória között húzódik - ez a jelölés nem egységes: a Moody’s-nál a Baa3, míg az S&P-nél és a Fitch-nél a BBB- jelöli a Mennyország kapuját. Egyszerű oka van ennek, ehhez a kritériumhoz fűződik a legtöbb szabályozói korlát. Sok alap csak legalább 2 nagy minősítő által befektetési kategóriába sorolt kötvényeket tarthat, a többiek pedig ezt a szabályozói arbitrázst próbálják meglovagolni, így rendszerint nagy a mozgolódás, ha „helyzet van”. – ezt a saját bőrünkön is érezhettük a hazai december/januári viharos időszakban.
De gondolom eddig nem árultam el nagy újdonságot a blog eddigi 76 követőjének, akinek jó részét személyesen is van szerencsém ismerni :-)
Azért ez a kis áttekintő, mert Törökországban „helyzet van”. Hétfőn (2012.11.05)-én a Fitch elsőként a nagyok közül befektetési kategóriába sorolta őket. A gazdaságtörténetet szeretők kedvéért: 1992-93 között a Moody’s-nál már volt befektetési kategóriában az ország, de aztán a 90-es évek válságaikor fényévekre került tőle. A kedvező hír nem volt váratlan, fokozatosan épült be az árakba a csökkenő hozamszinteken és a növekvő részvényárakon keresztül. A török tőzsde idén 40%-os emelkedéssel messze a legjobban teljesítő fejlődő piac volt (a speciális eset Egyiptomot nem nézve). A jó teljesítmény egy része a korábbi olcsóságának köszönhető (az emelkedés kb nyárig), de a legutóbbi 15%-os dráguláskor már egyértelmű pletyka volt a felminősítés – magára a hírre nem is volt már különösebb pozitív reakció. Egyelőre még nem látni, hogy mikor kapják majd meg a második nagy minősítőtől is a befektetési kategóriát (a Moody’s lehet a következő, ahol már csak egy lépés hiányzik) és ezzel együtt a befektetési kategóriába fektető alapok pénzét, de sok elemző már a következő félévre valószínűsíti az eseményt – erről nehéz véleményt mondani, a lényeges maga az irány, hogy „benne van a levegőben”, ezzel befolyásolva a befektetői várakozásokat.
A további részvénypiaci hatások mérlegeléséhez nem árt rögzíteni, hogy milyen irányból közelítünk. A fundamentális szemléletű részvénybefektetők között kétféle megközelítés létezik: az egyik a top-down, ahol az országról/szektorról formálunk véleményt és így jutunk el az egyes cégekhez, vagy akár egy adott témára építünk fel egy portfoliót; a másik a bottom-up ahol egyedi cégeket/sztorikat vizsgálunk és maga a régió, iparág nem annyira hangsúlyos. Hozzánk közelebb áll ez utóbbi megközelítés, hiszen végső soron mikor megveszünk egy részvényt, akkor nem a GDP változásra fogadunk, hanem arra, hogy a cég hogyan fog szuperálni, bővül-e az eredmény, jó lesz-e a menedzsment, fizetnek-e rendesen osztalékot, stb. Különösen a fejlődő tőkepiacoknál lehet óriási eltérés egy adott ország teljesítménye és a tőzsdéjén lezajló folyamatok között. Ideális esetben azonban a kétféle megközelítés összeér: jó környezetben találunk jó cégeket.
Törökország per pillanat top-down megközelítésben nagyon jól néz ki: A hosszú távon fontos tényezők igen kedvezőek:
- évi 1%-kal nő a népesség, amely ráadásul igen fiatal: a lakosság fele 30 év alatt van, és csak 6% a 65 éven felüliek aránya – azt hiszem, hogy ennek az előnyeit (pl a hazai kilátásokhoz képest) nem kell tovább ecsetelni
- A demográfiából adódóan a fogyasztásbővülés hajtja a gazdasági növekedést és a 75 milliós lakosság igen erős belső piacot jelent, így a török gazdaság nincs kiszolgáltatva a világgazdasági ciklusoknak.
- Sem az állam, sem a lakosság nincs eladósodva
Két sebezhető pontja azonban a törököknek is van:
1.) energiaszegény ország, az olajat és a gázt importálják
2.) alacsony a megtakarítási ráta, így a fogyasztást és a beruházásokat végső soron külföldről kell finanszírozni (a magas folyó fizetési mérleg hiány a hitelminősítők legfőbb aggodalma is egyben), ráadásul jellemzően rövid távú portfolióbefektetéseken keresztül a bankrendszer közvetítésével.
Azaz a lényeg, ha van olcsó gáz és olaj, és van globális likviditás, akkor a törökök szárnyalnak, ha viszont magas az olajár (megnő az import finanszírozási igénye), és épp hitelválság van (senki nem akarja őket finanszírozni), akkor gond van.
Az energiaszegénységen nem lehet segíteni, és a megtakarítási hajlandóság is csak nagyon lassan növekszik, azonban a finanszírozási szerkezet nincsen kőbe vésve. Jelenleg a török állam és a bankrendszer is meglehetősen rövid távra finanszírozza magát, az adósság nagy része 1-2 éven belül lejár így a megújítási kockázat folyamatosan ott lebeg a fejük felett (épp emiatt van, hogy a törököknél a referencia állampapír nem a mindenhol megszokott 10 éves, hanem a 2 éves).
Ez azonban megváltozhat, és ezért van nagy jelentősége a Fitch lépésének. Ha meglesz a második befektetési kategória, és jönnek a nagy külföldi intézményi befektetők, akkor nekik el lehet majd adni hosszú távú devizakötvényeket is, és ezt a pénzt nagyobb biztonsággal lehet hosszabb távú projektek finanszírozására fordítani – azaz a török növekedést ezentúl olcsóbban és stabilabban lehet majd finanszírozni. És a stabilitás itt most nem csak egy szokásos töltelékszó, talán még az alacsony hozamszinteknél is fontosabb. Jelen pillanatban, a globális pénzbőség korában, befektetési kategória nélkül is vígan el tudnának navigálni a törökök (ismét lásd a hazai helyzetet). A nagy különbség akkor jöhet el, ha valami homok kerül a gépezetbe, és a külföldi tőke menekülni kezd. Ha megvannak a stabilabb, hosszabb távú intézményi befektetők, akkor a gazdaságot a múltban rendszeresen elérő sokk sokkal kisebb lehet majd.
Mivel ez egy részvényes blog, nézzünk egy kis részvénypiaci konkrétumot is! Kik lehetnek a legfőbb haszonélvezői a stabilabb és olcsóbb finanszírozásnak?
- a vállaltértékelésnél használt elvárt hozamok csökkenésével az egész részvénypiac úgy összességében
- az olcsóbb nemzetközi források miatt a bankrendszer – de itt nem egyértelmű a hosszú távú hatás, mert az alacsony hozamkörnyezetben a bankok nyereségessége, a kamatmarzsok is csökkenni fognak (hiába olcsóbb a forrás, már nem lehet olyan drágán adni a hitelt, mint korábban), ráadásul az általuk tartott nem túl hosszú futamidejű állampapírok is egyre kevesebbet fognak hozni, amikor lejáratkor újra befektetik.
- az olcsóbb hitelek és a jelenleg alacsony lakossági hitelállomány miatt még jobban felpöröghet majd a fogyasztási célú hitelezés, könnyebb lesz lakáshoz, autóhoz, valamint háztartási eszközökhöz jutni, így az ingatlanfejlesztők, autógyártók és egyéb fogyasztási cikkek gyártói sokkal kedvezőbb növekedési kilátások elé néznek.
Mivel a török részvénypiac megfelelően nagy és változatos, gyakorlatilag az összes szektorra meg lehet találni azokat a cégeket, amelyek profitálni tudnak majd a kedvező körülményekből. De egy már egy következő poszt témája lesz...
